A Nádasdy Ferenc Múzeum első világháborús képeslap gyűjteménye

Jöhetne már az örök semmi. Gyóni Géza halálára

Jöhetne már az örök semmi. Gyóni Géza halálára

Távol a hazától, a szibériai Krasznojarszkban 1917 júniusában egy hadifogolytáborban halt meg Gyóni Géza költő. Kereste a helyét a világban, végül magára hagyatva, a külvilágról már mit sem tudva hunyt el. Egy költő, egy katona, egy kisember, egy ember.

Gyóni Géza első verseskötete 1904-ben Pozsonyban Versek cím alatt jelent meg, a második, a Szomorú szemmel 1909-ben Budapesten. A harmadik Przemyslben 1914-ben, címe Lengyel mezőkön, tábortűz mellett. A háború előtt szóba került még egy verseskötet megjelenése, de az előfizetések nem gyűltek megfelelő számban, ezért nem látott napvilágot. 1917-ben azonban az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat megjelentette eredeti címe alatt: Az élet szeretője. Gyóni ekkor már nem élt, 1917. június 25-én, éppen 33. születésnapján elhunyt a szibériai Krasznojarszkhoz tartozó fogolytáborban. Kétezren kísérték utolsó útjára, egy írás szerint nemcsak a katonatársak, hanem az őrök közül is néhányan. Egy dalt énekelt a katonakórus, Gyóni költeményét még 1916-ból. A Sírvers utolsó két sora az egész életmű értelmezésének alaphangját adja meg:

     Véres harcok verték fel hírét,
     De csak a béke katonája volt.

Kötet a körülzárt erődben

Csupán a San menti erődben, Przemyslben megjelent kötetről rendelkezünk példányadatokkal, de azok igencsak imponálóak. Tíz kiadást ért meg, a tizenegyediket, ráadásul bővítettet pedig tervezték, az erődöt azonban 1916 márciusában kénytelenek voltak feladni. Gyóni több mint százezer katonatársával ekkor került hadifogságba. A tervezett újabb kiadás így már nem látott napvilágot. Addig is ezer példányt nyomtak minden kiadásban, azaz tízezer verseskötet talált gazdát az ostromlott erődben. A címlap szerint az erődparancsnokság engedélyével megjelent versgyűjtemény karácsonyra jött ki a nyomdából az oroszok által körbezárt városban, amely csupán repülőgépekkel tudta tartani a kapcsolatot a külvilággal. Egy kötetet egy koronáért vásárolhattak meg a magyar katonák. Gyóni ötezer koronát adományozott a hősi halált halt katonák családjának. Egy repülőgép Budapestre vitt magával kötetet, ahol 1915-ben az Országos Hadisegélyező Bizottság kiadásában újra megjelent. Gyóni neve ismertté vált. Ahogy maga mondja a Sírversben, a háború emelte őt hírnévre. Témája is a háború volt, annak mindennap küzdő embere, a katona, akinek az otthonmaradt család helyett a katonatárs, a bajtárs van csupán. 1914 októberi Őrtűz című versében írja

     A csapat nyugszik. Ma éjjel én virrasztok,
     S virrasztanak az őrző csillagok.
     Parázs fényében pirosló szép arcok —
     Ma jól végeztük megint a napot.

     Megolvasom:  egy . . . kettő . . . Mind megvannak!
     A mellek járnak, mint a fújtató.
     Hejhaj, fiaim, e széles mellekre
     De rég nem borult csókolni való!

Csak egy éjszakára

Przemysl erődrendszere, képeslap a sárvári múzeum gyűjteményéből (ltsz. NFM HD 66.47.433)

A kötetről szóló korabeli ismertetők a ma leggyakrabban idézett, illetve mondott verset, a Csak egy éjszakára… címűt nem nagyon említik. Az irodalomtörténet azonban ezt tartja az életmű csúcsának. Erős képek írják le a háború harctéri valóságát („S vér csurog a földön, vér csurog a fáról”), mellyel szemben ott azok listája, akik távol onnan táplálják a háború hamis tüzét, a pártoskodók, vitézkedők, szálkakeresők, hitetlenek, üzérkedők, csahos nyelvvel hazaszeretők. A katona pedig szenvedi a repülőgépek gyilkos tüzét, mely bármikor bárkire lecsaphat („S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek”), a robbanó golyókat, a gránátokat, melyek széttépik a testet, széttépik a háborúról otthon szőtt romantikus álmot („Szép piros vitézből csak fekete csontváz”). A kötet több ezer példánya hamar elfogyott az oroszok körülzárta Przemyslben. Nem véletlenül. A versek egy köztük lévő bajtárs tollából származtak, aki velük együtt élte át és túl a napokat, az őrszolgálatot, a repülőgépek támadását, a gránátok robbanását. Utóbbiak hoztak fordulatot Gyóni háborúhoz való viszonyában. Braun Henrikhez, a Bácskai Hírlap, ahol korábban a költő is dolgozott, szerkesztőjéhez írta 1914 novemberében:

„mindig óvatosan kerültem a tragikus hangot és lehetőleg levetettem a koturnust, amely pedig itt a gránátok termőföldjén önkénytelenül ragad az ember lábára”.

Szédülés

Az ezután született versek hangja egyre erőteljesebben háborúellenessé vált. Az irodalomtörténet épp ezzel kapcsolatban mintha szemére vetné Gyóninak, hogy támogatta a háborút, úgy is mondhatjuk, megszédítette a háború propagandája? Természetesen egyből rávághatjuk, hogy ezzel majdnem mindenki így volt, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. Ennek kapcsán tegyünk egy rövid szemlét, nem újságokra, hanem naplókra, visszaemlékezésekre hagyatkozva.

Gróf Széchenyi Viktor, a híres vadász, Zsigmond édesapja 1914. július 24-én, a Szerbiának átadott ultimátumról szóló hírek hallatán levelet írt a belügyminiszternek, hogy ha mozgósításra kerül sor, mentsék fel Fejér megyei főispáni tisztségéből, hogy bevonulhasson alakulatához, a császári és királyi 7. huszárezredhez. Készült a háborúra, még pisztolyt is vett Bécsben. Július 25-én az osztrák fővárosban szemtanúja volt egy óriási háború melletti tüntetésnek. Hazafias dalokat énekelt a tömeg, a jól ismert Radetzky Marschot, de a Rákóczi indulót is. Tisza István magyar miniszterelnököt is megéljenezték. Érdekes momentumról van szó, a huszárszázados naplója is rögzíti ugyanis, hogy a szerb kormánynak átadott ultimátum megfogalmazásában Tiszának jelentős szerepet tulajdonítottak.

Széchenyi egy bécsi vendéglőben a népharagot szintén megtapasztalta, amikor látta, hogy Péter szerb királyt éltető kisfiút majdnem meglincseli a tömeg. A fiú életét csupán Széchenyi sógorának erélyes fellépése mentette meg. Másnap érkezett meg Budapestre, ahol hasonlóképp az osztrák fővároshoz, szintén többezres tömeg éljenezte a háborút, az uralkodót, de a német császárt is a német nagykövetség épülete előtt. Itt a Ferenciek terén összegyűlt tömeghez a Nemzeti Kaszinó ablakából Széchenyi is mondott egy rövid beszédet, melyet a hallgatóság megéljenzett. A huszárszázados szerint hatezer ember katonazenekar mellett elénekelte a Himnuszt.

Szintén a Vilmos huszárokhoz vonult be Esterházy Pál gróf is, akinek felesége Andrássy Ilona naplót vezetett. A naplóírás egyáltalán nem volt szokatlan ekkor. Ilona testvére, Andrássy Katalin, Károlyi Mihály felesége visszaemlékezésében édesanyjáról szólva jegyezte meg, hogy „természetesen naplót vezetett, mégpedig valóban napról napra”. Ilona sem tett másképp, még ha nem is édesanyjához hasonló rendszerességgel.

Férje 1914. július 24-én érkezett haza Budapestről a pápateszéri kúriába. Hazafelé élte át azt a hatalmas vihart, mely az egész országban tombolt és halálos áldozata is volt. Az újságok ijesztő beszámolókat közöltek a viharról, melyből a grófnő kiemelte, hogy „állítólag egy tehenet emelt fel [a ciklon – TZB] és vitt egy darabig a levegőben. Az aztán világfelfordulás , ha már a tehenek is repülnek!” A férj híreket hozott a fővárosból, miszerint ott is mindenki a háborúról beszél, a múlatókban arról énekelnek. Mikor másnap a komornyiktól vacsoránál megtudták, hogy Szerbia elutasította az Osztrák-Magyar Monarchia ultimátumát, és ez egyenlőt jelentett a háborúval, Pál gróf csak ennyit mondott:

– Végre megadjuk nekik!

Hazafiak

Első világháborús képeslap a Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményébő (ltsz: NFM HD 66.47.20)

Általános volt ekkor a lelkesedés, voltak, akik kétségeiket fejezték ki, ugyanakkor nyilvánosan nem szóltak ellene. A később nagy szerepet játszott gróf Károlyi Mihály amerikai körútjáról hazatérőben tett nyilatkozatot, mely szerint remélte, hogy elkerülik  a háborút, „de úgy látszik, hazánk nem tűrhetett el többet Szerbiától megaláztatás nélkül”. Egy ilyen helyzetben „mindnyájan hazafiak vagyunk és a zászló köré gyülekezünk”. Károlyi október elején jelentkezett a hadvezetőségnél és felajánlotta szolgálatait.

Nemcsak a tömeg, az arisztokrácia, a vezető politikai körök égtek a háború lázában, hanem az értelmiség is. Mindenkiben volt realizmus, de épp ez, ami a legtöbb támogatóval mondatta azt, hogy inkább a háború, mint hogy Magyarország sorsáról máshol döntsenek. Ne a britek, ne az oroszok. Ignotus Hugo a Nyugat 1914. évi 15. számában egyértelműen fogalmaz. „Oroszország bele akar szólni abba, hogy van-e Ausztria-Magyarországnak joga életét megvédeni egy nyíltan arra törő kis szomszéd ellen – s a nagy, a bölcs, az emberséges angol külügyminiszter ezt az ügyet nagyköveti tanács elé tartozónak ítéli s leint bennünket, hogy várjunk Szerbiával, majd ők rendelkeznek… Ebből ki kell vágnunk magunkat, különben mindenki, ki e monarchiának lakója, egyenkint főbe lőheti magát.” Hamarosan, amikor az első sebesültek megérkeztek, a Szerbia elleni akció csúfos kudarcba fulladt, az orosz gőzhenger megállíthatatlanul nyomult Bécs és Budapest felé, akkor már az első kétségbeesett hangok is megjelentek, de júliusban, augusztusban a háború elkerülhetetlensége volt a levegőben. Ady a Nyugatban írta: 

„Azután nem vagyok én pártos a háború ellen, hiszen minden a világon eleve elrendeltetett, s ha a Földön háború dúl, kell a háború, ha engem szomorít is.”

Orosz hadifogolytábor. Képeslap a sárvári múzeum gyűjteményéből (ltsz. NFM HD 66.47.128)

Legfeljebb azon aggódnak, mi lesz az aratással. Széchenyi naplójából: „Bergmann kétségbe van esve, hogy hogyan végezzük el az aratást. Az aratók fele is be van híva (gazda, magtáros stb.) és az aratás még félben van.”

Gyóni Géza is üdvözli a háborút, mely szerinte a béke feltétele. Az államok érdekekért harcoltak, a katonák családjukért. Gyóni szerkesztőjéhez küldött levelében is egyrészt a lelkesültség (szinte kötelező), másrészt a cél, a családért folytatott küzdelem jelenik meg. „Nincs az a szabadkai nábob, akinek a vagyonáért most otthon tudnék lenni és nem lehetnék olyan untauglich [alkalmatlan], hogy haza tudnék menni és az én szeretteim szemébe nézni addig, amíg az ő békéjük az idők végéig biztosítva nincsen.”

A Przemyslben megjelent versfüzér egyik feszültségpontját adja a még Szabadkán július 30-án, a frontra indulás előtt írt vers: Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén. A Szarajevóban meggyilkolt trónörökös a Szent László óta várt legendás hercegként jelenik meg, aki szent leszámolásra indul az orgyilkos ország, Szerbia ellen. Így lesz majd béke, a fegyverek nyomán. A szent háború jogossá vált. 

     Ami most készül, szent leszámolás lesz
     S nyugalom, áldás, béke a Jövőnek.
     Virágos ékes fegyverünk nyomában
     Nagy Békeország vasfalai nőnek.

     Szent László óta aludt a legenda
     S most egész világ ujra ámul fényén.
     Szent dördüléssel mikor dörg az ágyú,
     Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén...

Nem háza, hazája

A Csak egy éjszakára sorait olvasva és szem előtt tartva a még Szabadkán írt verset, arra gondolhatunk, hogy Gyóni becsapva érezte magát. Így egyszerűen. Elhitte először, hogy szent háborút vív a cári sereg ellen, de a háború rögvalósága egyértelműen ráébresztette arra, hogy az államérdek már nem számít, csak a katona, a katona túlélése. Nem számítanak a hamisan érvelők, akik küldik a frontra a katonát, de maguk nem mennek. Első olvasásra is feltűnhet, hogy a kötetben csak a bajtársak vannak, a velük együtt való túlélés. A politikum egyszer van csak jelen, a Csak egy éjszakára felsorolásában.

Gyóni már a Nagy Háború előtt is volt katona, Boszniában törte a követ utászként. 1909-ben megírta Cézár, én nem megyek című versét, ami Sopronban jelent meg 1912-ben. Háborúellenes minden sora. A római császár Hispániába hívja katonáját, de az megtagadja a szolgálatot. Még akkor is, ha jön a pretóriánus és lecsapja a fejét. Nem megy, mert ez nem az ő háborúja, hanem a császáré. Hispánia, a korabeli olvasónak, ha akadt, a költőnek feltétlenül, Bosznia nem a háza, hazája. Két párhuzam, inkább egy párhuzam és egy merőleges. Merőleges. A Ferdinánd versre, ami jogosnak tekinti a háborút, mert az békét teremt. Párhuzam. A Csak egy éjszakára soraival, bármilyen háborúról is legyen szó, nem hozza el az ígért megoldást, abból csak egyesek húznak hasznot, aki harcol, annak csak a vér jut.

Képeslap a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményéből (ltsz: 66.47.189)

A harmincévesen is helyét kereső költő egy volt a sok katona, a sok ember közül, aki mélyen, valahol a szív táján tudta, hogy kiontott vérrel nem lehet az életet megmenteni. De egy volt a sok katona, a sok ember közül, aki elhitte, ha lemossuk a vért, a béke arca tűnik fel mégis mögötte. Az én értelmezésemben Gyóni élete, életműve ezt a fel nem oldható ellentmondást testesítette meg.

     Magammal én már elvégeztem
     Minden dolgát az elmúlásnak.
     Felgyújtottam lelkem csillárját,
     Hogy halottan is fényben lássad,
     Akit egyszer szeretni tudtál.

     Akit egyszer szeretni tudtál,
     Az élettől ne várjon többet.
     Vígan szóljon: minden betellett
     S a halálágyú düböröghet,
     ...Csak ne tudnálak szomorúnak.

     Csak ne tudnálak szomorúnak -
     Jöhetne már az örök semmi.
     De igy még nem szabad meghalnom -
     Mert olyan szomorú tudsz lenni -
     S visszavisz a szomorúságod.
     (Visszavisz a szomorúságod, Przemysl, okt. 10.)

Ajánlott irodalom
Kas Géza (szerk.): Gróf Széchenyi Viktor: Hadinapló (1914-1915, 1917-1918), 2016.
Kispéter András: Gyóni Géza kálváriája, In: Irodalomtörténet LXVII (1985):1. 61-78.
Kovács Lajos (szerk.): Mindennek vége! Andrássy Ilona grófnő első világháborús naplója, Bp., 2014.

Takács Zoltán Bálint

múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.

takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is.

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Vissza
Hírlevél

Küldetésünk az ismeretátadás

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2681 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.

Iratkozz fel hírlevelünkre itt! »