1918. június 14. péntek

1448. nap

Burián István külügyminiszter hazaérkezett Berlinből

NFM-T 2016.57.223

A Monarchia külpolitikájának irányítója a német kancellárral és a külügyminiszterrel a szövetségi kapcsolatok jövőjéről tárgyalt. Alig egy hónappal korábban, május 19-én a két állam uralkodója katonai szövetséget kötött, mely a német hadvezetés nagyobb befolyását biztosította. A berlini tárgyalásokon szóba került többek közt a vámunió kérdése, de a lengyel kérdés is hangsúlyosan szerepelt a felmerült kérdések között. Burián István azt szerette volna elérni, hogy a létrejövő új, független Lengyel Királyság trónjára Habsburg Károly osztrák császár, magyar király kerüljön. A külvilág felé az egyetértésről, a barátságos hangnemről nyilatkoztak a felek. A zárt ajtók mögött azonban az osztrák-magyar közös külügyminiszter a végletekig ragaszkodott elképzeléséhez. Burián úgy gondolta, ez jár cserébe azért, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia mind katonai, mind gazdasági szempontból teljesen Németország befolyása alá kerül. A német vezető körök azonban nem akartak lemondani a lengyel területek fölötti ellenőrzésről.

Képeslap leltári száma:

NFM-T 2016.57.223

Hírlevél

Küldetésünk az ismeretátadás

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 3412 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.

Iratkozz fel hírlevelünkre itt! »



Vissza