1918. június 22. szombat

1456. nap

Sztrájkok az Osztrák-Magyar Monarchiában

NFM-T 2016.57.219

1918 elejétől a Monarchia mindkét felében súlyos ellátási gondokkal nézett szembe a lakosság. A minimális szükségletek fedezése is komoly nehézségekbe ütközött. Az év eleji sztrájkokat azzal az ígérettel szerelték le, hogy javítanak a munkások helyzetén. Az intézkedések nem hozták meg a várható eredményt, sőt tovább csökkentették a fejadagok mennyiségét. A rekvirálások egyre sűrűbbé váltak, melynek nyomán a falvakban szintén nőtt a feszültség. Mindeközben az ipartól nagyobb teljesítményt vártak, amit azonban nem sikerült elérni. Sztrájkokra, munkabeszüntetésekre került sor az egész birodalomban. Az állam erőszakkal lépett fel, letartóztatta a szervezőket, illetve a sztrájkolók tömegeit behívták katonának. Június második felében a MÁV Gépgyár budapesti öntödéjénél történt tömegbelövetés váltott ki indulatokat. A csendőrök sortüzében hárman vesztették életüket. Pár napon belül már több mint hatezren szüntették be a munkát. A sztrájkok nyomására a kormányok helyzete bizonytalanná vált, mind Bécsben, mint Budapesten.

Képeslap leltári száma:

NFM-T 2016.57.219

Hírlevél

Küldetésünk az ismeretátadás

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 4611 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.

Iratkozz fel hírlevelünkre itt! »



Vissza