Dráguló liszt, olcsóbbá váló sör!

Drágul a kenyér! Maximálják a cukor árát! Lesz elég liszt! A kormány elrekvirálja a learatott gabonát! Takarékoskodjunk! Szinte hetente jelentkeztek 1915-ben a Sárvári Járási Hírlap hasábjain az élelmiszerellátással kapcsolatos hírek. Írásunkban ezekből szemezgettünk európai kitekintéssel.

A fronton harcoló katonák mellett az otthon maradók és hadifoglyok is megfelelő mennyiségű és minőségű ételt igényeltek nap mint nap. 1914 őszétől már bizonyos alapvető élelmi cikkeket csak jegyre lehetett kapni. A sárvári hetilap igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy lesz mindenből elegendő mennyiség, és hazafias szólamok kíséretében tudósított a rekvirálások és árdrágulások szükségességéről. A kormány a gabonafélék és a liszt árát többször maximálta, ellenkező esetben a hiánygazdaság lehetőséget adott volna gátlástalan vállalkozóknak az élelmiszerspekulációkra. A lisztet a minisztérium hatóságilag lefoglaltatta, és előírta a napi szükségleteken felüli mennyiség bejelentési kötelezettségét. Áprilisban a sárvári főszolgabíró közbenjárására sikerült a szükségleteket fedezni, és utalványra mindenki kaphatott. A lakosság élelmiszerellátása a belső béke fenntartása miatt is fontos volt. A kenyérgabona és liszt még biztosítható volt 1915-ben. Nyáron a betakarítás várható eredményeit latolgatták és jó termést jósoltak. Újabb kormányzati tilalmak eközben korlátozták a gabona szabad kereskedelmét. Augusztusban újramaximálták az árakat, a búza- és rozsliszt 42 koronába került. Szeptemberben Tuboly Lajos főszolgabíró a gabonaigénylés egy hónapos időszakának meghosszabbítását kérte a sárvári járás lakossága számára. Novemberben kezdeményezésére a városházán ülést tartottak, és a jelenlévők megalakították a város Közélelmezési Bizottságát. A tél érkezése nyomasztó volt, sokan rettegve gondoltak a várható nélkülözésekre, ami indokolttá tette az ellátás előrelátóbb megszervezését. A téli időszakokban az élelmi cikkek ára, részben természetes, részben mesterséges módon emelkedett, míg nyáron részben az állami beavatkozásoknak köszönhetően, stagnált.

1915 januárjában a kettős Monarchia 1.619.000 tonna cukorral rendelkezett. Az újság szerint elegendő készletek álltak rendelkezésre, az árak sem emelkedtek, mégis „ha tehát néhány napon át a közönség itt-ott a kereskedelemben áruhiányt tapasztalt, ennek nem a gyárak voltak az okai. A valóság az, hogy a második kéz árdrágítás céljából visszatartani és fölhalmozni próbálta a gyárakból kikerült készletet.” A spekuláció a cukorkereskedelemben is virágzott. Az október 4-én életbe lépett ármaximálás szerint Sárváron 98 korona 20 fillérért lehetett kapni a cukrot.

A hús mennyiségét elegendőnek vélték még a leállt szerb és román import ellenére is. A Járási Hírlap eközben a jogtalan spekulációk, a mesterséges áremelések ellen is szót emelt. 1915 novemberében olcsóbb lett a hús, amit a cikk szerzője elégedetten vett tudomásul, mivel „mi sárváriak, elmondhatjuk, hogy a legdrágább húst vagyunk kénytelenek fogyasztani” – írta némi demagógiával. 

A tejfogyasztást Budapesten korlátozták a betegekre és a csecsemőkre, ezt a kaján újságíró élcelődve így tálalta: „Budapesten egyszerre mindenki beteg lett, ha ugyan nem mindjárt csecsemő. Nyírott bajuszú bácsik és kiparfümözött, rizsporos arcú nénik igazolták, hogy ők már újra kisdedekké váltak”. A gúnyos szavak között azonban fájdalmas igazságok bújtak meg. A kevés tejet is gyakran vizezték a gazdák.
Nem volt jobb a helyzet az alkohollal sem. Franciaországban az abszint és minden 23 %-nál nagyobb alkoholtartalmú ital forgalmazását beszüntették. Ugyanakkor nálunk a pálinka fogyasztása pusztító méreteket kezdett ölteni. Mégsem emiatt rekvirálták el szeptembertől a pálinkafőző üstöket, belőlük lövegeket gyártottak. Az évek óta legalacsonyabb 1914-es szőlőtermés eredményét a spekulánsok szintén eltékozolták, írták februárban. Augusztusban 1 hektoliter óbort 70-90 koronáért árultak, míg a következő szüret termését a kártevők pusztításai ellenére is jó kilátásúnak ítélték. Ugyanakkor boldogan tudósítottak a sör árának 4 koronával való mérsékléséről. 

Júniusban az ember éhség- és szomjúságtűrő-képességéről írt az ismeretlen tudósító. Egy egészséges ember 20 napig bírja evés nélkül – írja. A cikk elég sajátságos módon reflektált az egyre komolyabb gondokat okozó ellátási problémákra. A sok eső hatására nyár végén elszaporodó gombákat Isten áldásának, ingyen jött „becses táplálék” - nak tekintették. Mindent meg kellett becsülni, hiszen nem lehetett tudni, lesz-e holnap elegendő étel.
A cikkek igyekeztek nyugtatni a lakosságot az ellátás zavartalanságáról, a hatóságok jó szándékú segítőkészségéről, a visszaélésekkel szembeni elkötelezett fellépéseikről. 1915-ben még nem mutatkozott olyan mértékű áruhiány, amely a társadalomban elégedetlenséget keltett volna. Persze, ez nem vigasztalta a gyermekének tejet adni nem tudó anyát, a napi kenyerét nélkülözni kénytelen nincstelent vagy a parasztot, akinek az utolsó lovát, ökrét, disznóját rekvirálta el a katonaság. És a háború tovább falta az ellátmányt és az embereket. (szg)