Háborús karácsonyok

Minden megtörténhetett, valahol frontbarátkozás, máshol súlyos harcok. Voltak, akik a hazától távol, mégis otthoni fenyőfával ünnepelték a karácsonyt. Egy valamiben mindenki közös volt, a szentestén, karácsony napján hazaszállt a gondolat a családhoz, a drága édesanyához, a kedves feleséghez, a tipegő kisgyerekhez.

A háború kitörésének századik évfordulóján egy brit áruházlánc megható három és fél perces kisfilmet készített, melyben egy angol és német egység 1914 karácsonyának környékén leteszik a fegyvert egy kis időre. A békeidők pillanatai jönnek vissza, az egymással szemben álló katonák fociznak, mintha csak egy barátságos mérkőzés zajlana a pályán. A távolban felzúgó ágyúk azonban lefújják a meccset, mindenki visszatér lövészárkába és a háború folytatódik. Mikor visszatérnek állásaikba, veszi észre az angol katona, hogy német társától kétszersültet kapott, a szemközti oldalon pedig a német ifjú kapta meg társa csokiját, melyet otthonról kapott az előző este megérkezett csomagban.
Mielőtt hatásvadásznak minősítenénk a rövidfilmet, érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a korabeli brit sajtóban jelentek meg olyan tudósítások, melyek spontán találkozásokról, futballmeccsekről, rövid ideig tartó fegyverszünetekről szóltak. A német oldalon ritkán bukkanunk ilyen beszámolókra, de amelyeket ismerünk, azok is alátámasztják, hogy a nyugati front egyes szakaszain néhány órára véget vetettek a harcoknak. A német újságok, ha szóltak is ilyen akciókról, azt egyből kommentárral látták el, miszerint ezek az események jelzik, hogy a britek harci morálja a mélypontjára süllyedt.

Már jó tíz éve ismertté váltak olyan levelek, melyekben írójuk beszámolt arról, hogy kisebbfajta csoda történt vele a harcok közepette. A háború kitörésének századik évfordulóján pedig az angol posta újabb, addig ismeretlen leveleket hozott nyilvánosságra, melyben egy százados számolt be édesanyjának egy olyan pillanatról, melyet elképzelni sem tudott.

Mindezek megerősítik a filmben látható jeleneteket, nemcsak általában, hanem az egyes részleteket illetően is. Karácsony napján Flandriában, Yperntől nem messze délelőtt 10 óra körül egy brit százados teljes megrökönyödésére azt látta, hogy a szemben lévő állásból egy német katona a kezével integetve kimászott a lövészárokból, majd követte őt még további kettő. Először le akarták lőni őket, de amikor rájöttek, hogy fegyvertelenek, egy brit ment oda hozzájuk. Hamarosan katonák nyüzsögtek a lövészárkok közti senki földjén. Az elmúlt hetek során sokan veszítették életüket, akiket nem tudtak eltemetni, hiszen a szembenállók mindenre lőttek, ami vagy aki mozgott. Most közös temetést szerveztek számukra. Majd fényképeszkedni kezdtek. A jelenet egy hét múlva, szilveszterkor újra megismétlődött, hiszen ahogy a levél fogalmaz, „a németek látni akarták a fényképeinket”.

A százados három hónap múlva megsebesült, de felgyógyult. Ebben a pár hónapban azonban csak ezen a frontszakaszon közel félmillió ember lelte halálát.

Nyugaton 1914 végén már állóháború alakult ki, bonyolult lövészárok rendszereket építettek ki közel hatszáz kilométeres szakaszon a belga tengerparttól az Alpokig. A német hadvezetés maga gondoskodott arról, hogy az egységekhez kis fenyőfák jussanak el gyertyákkal együtt. Több helyen is ezeket a fenyőfákat a lövészárok szélére tették, majd ezek a fácskák a brit és francia vonalak felé kezdtek el mozogni. A katonák békét akartak. Hamarosan azonban parancs érkezett, a vezérkari főnök, Erich von Falkenhayn szigorúan megtiltott mindenféle barátkozást. A harctéri bakák újra harcba indultak.

A keleti fronton a cári hadsereggel folytatott háború javában tombolt 1914 decemberében. A háború első hónapjai kisebb sikereket hoztak ugyan, de ezek nem tudták ellensúlyozni a kudarcokat. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege nem számított arra, hogy két fronton, a szerb és az orosz erőkkel szemben is helyt kell állnia. A szerb vállalkozás teljes kudarcot jelentett, az orosz gőzhenger pedig megállíthatatlannak tűnt. December 11-én azonban Krakkótól alig ötven kilométerre délkeletre, Limanova, Tymbark hirtelen a világtérképre került. Az itt zajló csaták jelképekké váltak, sikerült megállítani az orosz előnyomulást. Jó pár nap kellett, hogy bizonyossá váljék, a cári alakulatok hátrálni kezdtek. 

A császári és királyi 83. gyalogezred, melyben sok Vas megyei harcolt, is részt vett az üldözésben. 1914 karácsonyán Limanovától északra a Nida pataknál készültek az átkelésre. Az ellenséges tüzérségi tevékenység mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. A folyón átívelő hidat is súlyos találat érte. Az ezred utászosztaga kapta a feladatot, hogy a sérüléseket helyreállítsa. Bár halálos áldozatok árán a feladatot végrehajtották, hamarosan az átkelőt újra szétrombolták, miután a már átkelt szakaszokat a hadvezetés visszarendelte. Az üldözés megtorpant. A karácsony az állások kiépítésével telt, karácsonyfa állításáról, éneklésről nincs adatunk az ezredtörténetben.

Két év telt el 1914 karácsonya óta. Az ezred 1916 végén a Lucktól délre lévő állásokban töltötte az ünnepeket. A napok ugyanúgy teltek, mint máskor, járőrözések, kisebb-nagyobb aknatámadások, néha egy-egy gyalogsági harc. A háború hétköznapivá vált, még az ünnepek sem hoztak változást. Pedig sok minden megváltozott. Már senki nem remélte, hogy hamarosan hazamehetnek. 

1915 karácsonyát Sopron háziezredének, a 76-os közös gyalogezrednek az egyik zászlóalja Macedóniában, közelebbről Pristinában töltötte. A muszlim lakosságú város minaretjei, mecsetjei adják az ünnepi hátteret. Az ezred parancsnoka a tiszteket mind meghívta karácsony estére szállására. Az őrnagy jó előre gondoskodott, hogy fenyőfa is legyen, ugyanis még Temesvárról cipelték azt magukkal a katonák. A hosszú út igencsak megviselte a fát, dísz sem volt, csak piros pántlikák. A budapesti egyes huszárok tisztje az ünnep tiszteletére fekete szalonnadrágot vett fel, mert az illik. Ünnepi köszöntő hangzott el, természetesen az uralkodó, Ferenc József tiszteletére is. A szivarozás, a finom vörös bor elfogyasztása közben aztán az egy évvel korábbi karácsony került szóba. A visszaemlékezés szerint:

Majd valaki a társaságból csendet kért, hogy most mindenki igyon annak az egészségére, aki otthon gondol rá és hazavárja. Csend lett, előkerült a zsebkendő is, hogy megtöröljék a kemény katonák a szemüket. Bizonnyal a füsttől, írta a beszámoló szerzője. Minden bizonnyal, mondjuk mi is, és egy könnycsepp gurul le arcunkról. (tzb)

Az oldal szerkesztősége boldog karácsonyt kíván Önnek!

Kérjük, gyújtson egy gyertyát az első világháború áldozatainak emlékére.