1915. március 19. péntek

265. nap

Kitörési kísérlet Přzemyślből

NFM-T 66.47.1405

A hadsereg-főparancsnokság utasítására a védőőrség parancsnoka, Kuzmanek tábornok március 18-án megadta a jelet a kitörésre. Ekkorra elfogyott az utolsó készlet is, a napi adag két konzerv volt, de halállal fenyegették meg azt, aki mindkettőt megeszi. Mégis voltak, akik mohón felfalták adagjukat, amitől megbetegedtek. A konzervek frissek voltak, hiszen a vár konzervgyára az utolsó pillanatig képes volt termelni. Kuzmanek parancsának utolsó szavai így hangzottak: „Hős harcosok! Utat kell törnünk magunknak és – utat fogunk törni magunknak!” 18-áról 19-re virradó éjszaka a várostól keletre indult meg a támadás, de a délelőtt 10 óráig tartó küzdelem eredményt nem hozott. A védősereg éhesen, fázva, elcsigázva vonult vissza, a két kilométeres utat 16 óra alatt téve meg! Tízezren dőltek ki közben a sorból! Kuzmanek jelentette a kitörés kudarcát Bécsbe, ahonnan Ferenc Józseftől a legnagyobb elismerés hangján szóló üzenet érkezett vissza a vitézeknek. A várparancsnok a végsőkig való kitartást ígérte, és katonái még három orosz támadást is visszavertek. De a tábornok tudta, nincs több remény. Másnap megkezdődött az erődök, az ágyúk elpusztítása.

 

Képeslap leltári száma:

NFM-T 66.47.1405

Hírlevél

Küldetésünk az ismeretátadás

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16166 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.

Iratkozz fel hírlevelünkre itt! »



Vissza