
1915. március 25. csütörtök
271. nap
Orosz fogságba esett Joszip Broz, azaz Tito

A horvátországi születésű Brozt 1913-ban sorozták be az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe. Előbb a tüzérségnél szolgált, majd saját kérésére áthelyezték a zágrábi 25. domobrán gyalogezredbe, mivel itt egy évvel rövidebb volt a szolgálati idő. Az év végére elvégezte a tiszthelyettesképzőt, ő lett az egész Monarchia legfiatalabb törzsőrmestere. Az első világháború kitörésekor a szerb frontra vezényelték, de hamarosan ellenséges propaganda vádjával letartóztatták. Azt jelentette ki ugyanis, hogy inkább megadná magát az oroszoknak, mint harcolna ellenük. Ezért a péterváradi erődbe zárták. 1915-ben vezényelték a keleti frontra. Egy járőrözés során 4 orosz katonát ejtett foglyul, amiért kitüntetésre terjesztették fel. Mire az átvételhez elindult volna Bécsbe, már fogságban volt. A történethez még hozzá tartozik, hogy az érmet 1967-ben, mikor az osztrák fővárosba látogatott már elnökként, át akarták neki adni, ő azonban ezt visszautasította. A sebesülten elfogott Broz hónapokig lábadozott, ezalatt oroszul tanult. Többször is összetűzésbe került a fogolyőrséggel, majd 1917 nyarán megszökött és a bolsevikokhoz csatlakozott.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.1090

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.