
1916. május 7. vasárnap
680. nap
Kisebb harci tevékenység a Vörös-tenger térségében

Az Oszmán Birodalom több fronton is háborút folytatott. A leglátványosabb eredményt a Gallipoli-félszigetnél érte el, ahonnan az antant csapatokat háromnegyed év után, 1916 elején kivonták. Sir Winston Churchill brit tengerészeti miniszter lemondásra kényszerült. A Közel-Keleten az olajmezők védelmében partra szállt angol seregeket április végén érte csalódás, amikor Kut-al-Amaránál található támaszpontjukat kellett feladniuk. Szintén a brit erőkkel kellett a szultáni hadseregnek szembenéznie a Szuezi-csatornánál. Mivel Egyiptom 1882 óta brit védnökség (protektorátus) alatt állt, a már régebb óta működő csatorna felett is átvették az ellenőrzést. A gyarmati területekkel való kapcsolattartás miatt ennek fenntartása továbbra is létérdeke volt. A török erők többször is kísérletet tettek az elfoglalására, először 1915 januárjában, legutóbb az év elején, azonban ezek az akciók sikertelenek voltak. Ezekben a napokban repülőgépről török hajókat bombáztak, de komolyabb sérülés nem történt.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.1273

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.