1916. május 20. szombat

693. nap

Erős harci tevékenység a Maas bal partján

NFM-T 66.47.625

A három hónappal korábban hatalmas erővel megindított támadás a francia védelmi vonal ellen nem hozta meg a várt sikert. Hamarosan a Maas (Meuse) mindkét partján nap mint nap harcokra került sor, támadások és ellentámadások követték egymást. A németek területnyeresége azonban elenyésző volt. Egyik tábornokuk ezért a következő kijelentést tette: „Így legkorábban 1920-ban leszünk Verdunben”. Több hetes kimerítő és véres harc után sikerült elfoglalni többek között olyan magaslatokat, melyeken alig voltak kiépített francia védelmi állások. A német hadvezetés nem tanult az elmúlt esztendő sikertelen francia támadásaiból, nem vette észre, hogy a mostani háborúban a védekező hadseregnek kedvezőbb a helyzete, mint a támadónak. Május 20-án a jelképpé váló 304-es magaslat körül folytak a harcok, a francia gyalogság indított kisebb támadást a német állások ellen. Ugyanezen a napon légi harcra is sor került Verduntől keletre. Az akciók egyelőre azonban nem hoztak változást. 

Képeslap leltári száma:

NFM-T 66.47.625

Hírlevél

Küldetésünk az ismeretátadás

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.

Iratkozz fel hírlevelünkre itt! »



Vissza