
1916. május 21. vasárnap
694. nap
Meghalt Görgey Artúr

Kilencvennyolc éves korában Budapesten hunyt el az 1848/49-es szabadságharc honvéd hadseregének parancsnoka. 1849 nyarán őt bízták meg a bevonuló orosz cári csapatokkal folytatott tárgyalásokkal, melyet azonban az oroszok elutasítottak. Ezután született meg a fegyverletételről szóló döntés. A közvélemény évtizedekig ezért árulónak tartotta, amit megerősíteni látszott, hogy az eseményekben játszott meghatározó szerepe ellenére kegyelmet kapott. A róla kialakult kép azonban egyre árnyaltabbá vált, a századfordulóra már az árulás vádja is elhalványodott. Halálának napja jelképes is egyben, ugyanis 1849. május 21-én Görgey tábornok vezetésével foglalták vissza a magyar honvédseregek Budát az osztrákoktól. Tisza István miniszterelnök így írt az özvegynek: „Küzdött, mint egy oroszlán; amidőn a küzdelem folytatásának céltalan voltáról meggyőződött, habozás nélkül vette magára a befejezés ódiumát és tűrte egyetlen jajszó nélkül a félrevezetett nemzet átkait és gyűlöletét”.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.694

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.