
1916. augusztus 8. kedd
773. nap
A császári és királyi 82. székely gyalogezred harcai az oroszok ellen

Az 1882-ben alapított császári és királyi 82. székely gyalogezred a Bruszilov-offenzíva északi csapásának vonalában állt. A Luck irányába indított orosz támadás súlyos veszteségeket okozott az egységnek a várostól keletre, Olika (ma Ukrajnában) mellett. Az első napokban a halottak, sebesültek és eltűntek száma meghaladta a négy és fél ezer főt, majd a következő napok során, a visszavonulás idején még több mint kétszáz főt veszítettek, ami kilencven százalékot meghaladó veszteséget jelentett az ezred számára. A következő hetek során már a Lucktól nyugatra kialakult félkörívben harcoltak a székely katonák. A súlyos veszteségek ellenére sem tudták leváltani az egységet, ugyanis nem állt rendelkezésre a frontszakaszon megfelelő tartalék. Júliusban az ezred vészesen megfogyatkozott zászlóaljait újraszervezték. Augusztus 8-án egész nap heves tüzérségi tevékenység zajlott az ezred és a szomszédos egységek állásai ellen a Turiya folyó mentén. Az ezred előtt a délutáni órákban készülődött egy orosz támadás, melyre végül nem került sor.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.1019

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.