
1916. augusztus 13. vasárnap
778. nap
Az olaszok áttörést kíséreltek meg Görznél

Nem érkeztek jó hírek az Osztrák-Magyar Monarchia városaiba, falvaiba. A keleti fronton a cár hadserege tűnt megállíthatatlannak. Délen pedig az olasz erők vonultak be augusztus 9-én Görzbe (ma Gorizia Olaszországban), miután az osztrák-magyar hadvezetés nem látott más megoldást az erőteljes támadás nyomására, mint kelet felé elmozdítani a hadállásokat. Az olaszok természetesen nem álltak meg, hiszen kezdettől fogva nagy céljuk volt, hogy birtokba vegyék a Monarchia legjelentősebb kikötőjét, Triesztet. Görz elfoglalását követően időlegesen csökkent az ágyúzás ereje, de augusztus 12-én és 13-án annál nagyobb erejű támadásba kezdtek az olasz egységek. Céljuk, hogy áttörjék a Görztől keletre kialakult új arcvonalat. Az akciók mindkét oldalon komoly áldozatokat követeltek. Közvetlenül Görz közelében egy magaslatnál az olaszok 150 métert nyomultak előre, miközben ötszáz katonát veszítettek, a másik oldalon a halálos áldozatok száma meghaladta a kétszázötvenet. Az összecsapás nem tartott néhány óránál tovább.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.898

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.