
1916. augusztus 17. csütörtök
782. nap
Románia megkötötte a bukaresti szerződést

A háború kitörésekor Románia semleges maradt. Az uralkodóval, I. Károllyal szemben a koronatanács nem támogatta a háborúba lépést a központi hatalmak oldalán. A király halála után a kormány hamarosan hadseregfejlesztésbe kezdett, illetve nem engedte át országán a Törökország felé irányuló német szállítmányokat. A júniusban kezdődött és azóta sem lankadó Bruszilov-offenzíva olyannyira legyengítette az Osztrák-Magyar Monarchiát, hogy a bukaresti vezető körök a már amúgy is zajló tárgyalásokat az antanttal konkrét formába öntötték. Augusztus 17-én aláírták azt a titkos egyezményt, mely szerint Románia 10 napon belül hadat üzen a Monarchiának és egyben megszakítja kapcsolatait Németországgal. A négy aláíró, Franciaország, Anglia, Oroszország és Olaszország megígérte, hogy katonailag is támogatja a román hadsereget, de az országnak egyben komoly nagyságú területeket is kilátásba helyeztek. Nemcsak Bukovinát, a Bánság egy részét ígérték oda, hanem Erdélyt is.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.59

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.