1916. augusztus 20. vasárnap

785. nap

Gyóni Gézát a hadifogságban zászlóssá léptették elő

NFM-T 66.47.403

Gyóni Géza ódzkodott a háborútól, mégis kitörésekor üdvözölte azt. A katonai szolgálat nem állt hozzá közel, póttartalékosként szolgált. 1914 augusztusának elején behívták, ami után Przemyśl erődrendszerébe (ma Lengyelországban) került. Itt végig élte az ostromot. Ezalatt írta meg máig ható versét Csak egy éjszakára címmel. Amikor az Osztrák-Magyar Monarchia 1915 márciusában kénytelen volt feladni az erődöt, a katonák automatikusan fogságba kerültek. A hadifoglyok hosszú és keserves út után kerültek Szibériába, így Gyóni is. A költő szerencséjére még Przemyślben találkozott testvérével, Áchim Mihállyal, aki főhadnagyként szolgált. Mihály, maga mellé vette tisztiszolgának bátyját, aki szülőfaluja után vette fel a Gyóni nevet. Augusztus 20-án parancsnoka zászlóssá léptette elő. Így joga volt arra, hogy öccse mellett legyen a tisztek téglaépületben elhelyezett szállásán. A legénység földbe mélyített barakkokban lakott. Az előléptetés valóban megmentette Gyónit. Egyelőre.    

Képeslap leltári száma:

NFM-T 66.47.403

Hírlevél

Küldetésünk az ismeretátadás

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.

Iratkozz fel hírlevelünkre itt! »



Vissza