1916. szeptember 5. kedd

801. nap

Állóharc a Somme mentén

NFM-T 66.47.3

A Somme folyó mentén megindult antant támadás sem júliusban, sem augusztusban nem hozott látványos sikert. Ugyanakkor a német erőket lekötötte, a hadvezetés egyrészt felhagyott Verdun rendszeres ostromával, másrészt nem tudott más veszélyeztetett frontvonalakra egységeket átirányítani. Az antant 1915 decemberében megfogalmazott egyik hadicélja épp az volt ugyanis, hogy megakadályozzák a német alakulatok gyors átdobását az igénybevett arcvonalakra. A somme-i hadműveletek másik célját, a német állások áttörését azonban nem sikerült elérni. Kisebb területnyereségekről beszámolhattak a britek és a franciák, de a Péronne-nál tervezett áttörési kísérlet nem érte el a célját, ezért attól északra szeptemberre egy nagyobb akciót terveztek. Mégis inkább állóharc alakult ki a hónap elején. A franciák gondosan kiépítették lövész- és futóárok rendszerüket. Számos olyan utat építettek, melyek az egyes szakaszok közti összeköttetést biztosították, illetve megkönnyítették a támadócsoportok harcba vetését. 

Képeslap leltári száma:

NFM-T 66.47.3

Hírlevél

Küldetésünk az ismeretátadás

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.

Iratkozz fel hírlevelünkre itt! »



Vissza