
1916. szeptember 22. péntek
818. nap
A németek ellentámadást indítottak a Somme mentén

A Somme mentén nyáron indult csata hatalmas veszteséget jelentett az antant hadseregének. Az első napon, július 1-jén a brit 4. hadsereg hatalmas véráldozat mellett mindösszesen egy 6 kilométer széles és másfél kilométer mély sávot foglalt el. Mindez több mint 57 ezer katonájának az életébe került, míg a német oldalon az áldozatok száma 8 ezer fő volt. A következő hónapok során nem múlt el nap támadás nélkül, de a front áttörését nem sikerült elérni. A légierőben ugyan az antant oldalára billent a mérleg három az egyhez arányban, de ez sem hozott eredményt. A szeptember közepén bevetett tank sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A folyótól délre található francia hadsereg nagyobb erejű támadást indított, de szeptember 22-ére kifulladt az akció. Északon is váltakozó szerencsével zajlottak a küzdelmek, egy-egy állás gyakran cserélt gazdát. Szeptember 22-én a németek indítottak harcot, de a lőszerhiány miatt hamarosan védekezésbe mentek át.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.771

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.