1916. november 21. kedd

878. nap

Elhunyt Ferenc József

NFM-T 2016.57.59

Magyarország királya, Ausztria császára 86 éves korában Bécsben, a schönbrunni kastélyban elhunyt. Ferenc József élete végéig aktív volt, a hivatalos látogatásokról szóló beszámolókban gyakran jegyezték fel, hogy az uralkodó idős kora ellenére élénken érdeklődött egy-egy téma iránt, különösen akkor, amikor a hadi helyzetről volt szó. Lánya, Mária Valéria azonban október végén naplójában már Ferenc József fáradtságáról írt és arról, hogy mintha már nem egészen vett volna tudomást a külvilágról. Vezérkari főnöke november 17-én tájékoztatást tartott nála, de a császár közben elaludt. Ekkor már lázzal küszködött, tüdőgyulladásban szenvedett. Halála napján mégis dolgozott, de este rosszabbra fordult állapota. Halálos ágyánál többek közt ott volt Mária Valéria, aki még vízzel kínálta. Ferenc József azonban ekkor már halott volt. Habsburg József Ágost főherceget, a távoli rokont az olasz fronton értesítették a halál beálltáról. Naplójában ennyit jegyzett fel: „Elhagyott bennünket az Isten!” Mikszáth Kálmán fia, szintén Kálmán a kilencedik évfordulón lakonikus rövidséggel állapította meg: „Mikor trónra lépett, detronizáltuk; halálában fájdalmasan megsirattuk.”  

Képeslap leltári száma:

NFM-T 2016.57.59

Hírlevél

Küldetésünk az ismeretátadás

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.

Iratkozz fel hírlevelünkre itt! »



Vissza