
1916. november 24. péntek
881. nap
A Monarchia ezredei felesküdtek Károlyra

Ferenc József halála után a trónörökös, Károly vette át a kormányzást. Az idős császár és király halála napján, november 21-én az új uralkodó erről értesítette az érdekelteket, köztük a magyar miniszterelnököt, Tisza Istvánt. Ugyanakkor eljuttatta hozzá proklamációját is, melyet a következő napokban a hírlapok címoldalukon hoztak le. Károly áttekintve Ferenc József uralkodását hitet tett amellett, hogy folytatja elődje munkáját. Hangsúlyozta, hogy egy olyan béke megkötésére törekszik, mely biztosítja az Osztrák Magyar Monarchia fennmaradását. A proklamáció szerint bízott a háború győztes befejezésében, amiben számított a szövetségesekre, a Monarchia véderejére és a hátország lakosságának támogatására. Mindezzel párhuzamosan folytatódott a kormányzás. Károly fogadta a magyar és osztrák miniszterelnököt, akiket megerősített állásukban, hasonlóan a miniszterekhez. Összehívták a közös minisztertanácsot is. A hadsereg pedig minden alakulatával egyetemben felesküdött az uralkodóra.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.673

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.