
1916. november 29. szerda
886. nap
Falkenhayn tábornok töretlenül nyomult előre

Két hónappal korábban a román kormány és hadvezetés arról álmodott, hogy elfoglalja Erdélyt. A gyors előnyomulást azonban hamar megállította az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország hadserege. Kelet-Erdélyben az osztrák-magyar 1. hadsereg nyomta vissza a román erőket, délen pedig a 9. német hadsereg és a kötelékében harcoló honvéd hadosztályok, ezredek. Novemberben már nemcsak védelemről volt szó, hanem arról is, hogy a hadseregek átlépik a román határt és megindulnak Bukarest elfoglalására. A fővárost így nemcsak dél felől, Dobrudzsa és az Al-Duna felől, hanem északról is veszély fenyegette. Erich von Falkenhayn tábornok egységei a Zsil és Olt völgyén keresztül hatoltak be Romániába. Több helyen is kemény ellenállásba ütköztek, de nem sikerült megállítani a központi hatalmak előnyomulását és november utolsó hetében már az Olt folyón túl folytak a harcok. November 29-én a folyótól száz kilométerre sorra foglalták el a településeket, egyre közelebb kerülve a román fővároshoz.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.216

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.