
1916. december 6. szerda
893. nap
A központi hatalmak csapatai bevonultak Bukarestbe

Egyre nagyobb aggodalomra adott okot az antant szövetségesek körében Románia helyzete. Augusztus közepén titkos szerződést kötöttek Bukaresttel, melyben egy Erdély ellen indított támadás fejében odaígérték annak nagy részét, illetve ezen felüli területeket még. Az antant célja elsősorban a német hadsereg lekötése volt, mellyel a saját nyugati és keleti frontjára nehezedő nyomást akarta csökkenteni. A román hadsereg támadása eleinte sikerrel járt, szinte átrohant az osztrák-magyar erőkön. Német egységek Erdélybe vezénylésével, illetve egy délről, Dobrudzsa felé indított támadással sikerült a román előnyomulást megállítani. Ezután fordult a kocka, a német és osztrák-magyar alakulatok északról, illetve a török és német egységekkel kiegészített bolgár hadsereg délről lépte át a határt és indult a főváros felé. November végén egyeztetett a román és az orosz vezérkar, de a román hadsereg folyamatos hátrálásban volt. A kormány is Jászvásárba költözött. December 6-án a déli haderők parancsnoka, a 67. születésnapját ünneplő August von Mackensen csapatai élén autón ülve bevonult Bukarestbe, melyet a román hadsereg előző nap harc nélkül feladott.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.707

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.