
1916. december 7. csütörtök
894. nap
Kinevezték az új brit miniszterelnököt

A brit kormányzatot komoly ellentétek feszítették. Lloyd George saját Liberális Párti miniszterelnökével kapcsolatban fogalmazott meg kritikát. Véleménye szerint ugyanis a kormányfő nem az a személy, akivel meg lehet nyerni a háborút. Végül szövevényes háttéralkuk és akciók után Asquith le is mondott tisztségéről. December 7-én pedig az uralkodó, V. György kinevezte az addigi hadügyminisztert, Lloyd George-ot kormányfővé. Az új miniszterelnök első intézkedései közé tartozott, hogy létrehozott egy öt tagból álló háborús kabinetet, melynek célja a döntési folyamatok felgyorsítása volt. Németország politikájával szemben már a háború előtt kemény kritikát fogalmazott meg. 1916 őszén ráadásul meghirdette a kiütéses győzelem politikáját, azaz nem fogadta el a különbéke lehetőségét Berlinnel. Az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben azonban békülékenyebb oldalát mutatta. Abban bízott ugyanis, hogy a közép-európai birodalom elszakad szövetségesétől.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.1197

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.