
1916. december 20. szerda
907. nap
Tisza István a nádorhelyettes

Ferenc József halála után Habsburg Károly, a trónörökös vette át az Osztrák-Magyar Monarchia irányítását. Mindez automatikusan történt, azonban ahhoz, hogy a budapesti parlamentben hozott törvényeket kihirdethesse, azaz aláírhassa azokat, meg kellett koronázni. A magyar hagyományok szerint a koronát az esztergomi érsek és a nádor, az uralkodó magyarországi helyettese helyezi a király fejére. Az érsek Csernoch János volt, a nádori tisztet azonban 1867 óta nem töltötték be. Tisza István miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy ő legyen a nádorhelyettes, mert véleménye szerint a világháború közepette tekintélyét semmi nem csorbíthatja. Az ellenzék azonban ezt nem fogadta el, ezért az országgyűlésben komoly vitára került sor. Az ellenzék Habsburg József Ágost főherceget javasolta, de ezt a kormányzó Munkapárt nem fogadta el, sőt provokációnak minősítette. A főherceg az ajánlatot visszautasította. December 20-án végül a leadott szavazatok kétharmadával Tisza Istvánt választották nádorhelyettessé.
Képeslap leltári száma:
NFM-T 66.47.902

Küldetésünk az ismeretátadás
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.