1916. december 29. péntek

916. nap

Visszautasították a német béketervet

NFM-T 66.47.253

A központi hatalmak a semleges országokon keresztül december 12-én békeajánlatot tettek az antantnak. A jegyzékben Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia, Bulgária és Törökország kifejezte szándékát a béketárgyalások megkezdésére. A jegyzék a szándéknyilatkozaton túl nem tartalmazott konkrét feltételeket, melyek a tárgyalások alapját jelentették volna. Az antant országok nem fogadták kitörő lelkesedéssel a kezdeményezést. Azon a véleményen voltak ugyanis, hogy az csak időhúzás és nem több taktikai lépésnél. A német fél valóban nem hajlott a kompromisszumra, háborús céljai 1916 decemberében alig különböztek attól, amit a háború elején megfogalmazott. A Monarchia pedig területi integritásának megőrzését remélte. A másik oldalon, sem a brit, sem a francia politikai vezetés nem engedhette meg magának, hogy a hatalmas véráldozatok után olyan békét kössön, mely esetleges területi veszteségekkel járt volna. A kezdeményezés elutasítása így egyértelmű volt. A válaszjegyzékben egyértelműen kimondták, hogy a háború kitöréséért az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország a felelős. 

Képeslap leltári száma:

NFM-T 66.47.253

Hírlevél

Küldetésünk az ismeretátadás

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16388 embernek.
Ha érdekelnek az első világháború eseményei, hogyan alakultak napról napra az összecsapások, a háborús történetek, a hátország nehézségei, akkor egy kattintással iratkozz fel hírlevelünkre.

Iratkozz fel hírlevelünkre itt! »



Vissza